Hangosítás

Jelenlegi technikai felszereltségem kis,- és közepes méretű rendezvények hangtechnikai kiszolgálására alkalmas (kb. 200-1000 fő a rendezvény jellegétől függően). Igény esetén természetesen nagyobb technikai háttér biztosítása is megoldható.
Minőségi termékekkel dolgozom (pl.: Martin Audio, QSC, HK Audio, Allen & Heath, Yamaha, Shure, stb.)

A minőség és a szakmai hozzáértés garantált!
Biztos, hogy nem én dolgozom a legolcsóbban, de nem is ez a célom!
A következő pár sorban kifejtem, hogy miért.

A piacon elég sok a résztvevő, de jelentős részük sajnos nem kellőképpen hozzáértő, illetve nem a megfelelő minőségű technikával dolgozik. Ennek negatívumait előadóként és a közönség tagjaként is tapasztaltam már. Sokan úgy próbálnak versenyképesek maradni, hogy minél lejjebb mennek az árakkal, ezt azonban csak akkor tudják megtenni, ha nem fektetnek annyi pénzt a technikába. Ebből az következik, hogy igyekeznek az olcsóbb eszközöket megvásárolni a „mennyiség a fontos” jegyében.

Közhely, de a technikára fokozottan igaz az „olcsó húsnak híg a leve” mondás.
Valószínűleg a legtöbb ember volt már olyan rendezvényen, ahol a hangosítás miatt élvezhetetlen volt a műsor. Nos, ez nemcsak a technikus hozzá nem értése, hanem a technika gyenge minősége miatt is előfordulhat (lehetnek persze egyéb okok is, de erről majd egy cikkben írok).

Tapasztalatból tudom, hogy a színpadon lévő előadó számára is rendkívül kellemetlen tud lenni egy ilyen helyzet és tönkre tud tenni egy teljes produkciót.

Sajnos a témában kevésbé jártas és tapasztalatlan szervezőket könnyű a rossz döntés irányába befolyásolni, mivel az alacsonyabb ár kedvezőbbnek tűnik. Valójában azonban nem biztos, hogy tényleg kedvezőbb lesz. Kinek jó az, ha a közönség nem érzi jól magát, mert „hallgathatatlan” a zene? Ilyenkor előfordulhat, hogy egy jelentős részük inkább haza megy vagy átmegy egy másik rendezvényre. Arról nem is beszélve, hogy ha egy ismétlődő rendezvényről van szó és egyszer rossz volt a technika, akkor az emberekben megmarad a kellemetlen élmény és előfordulhat, hogy legközelebb már el sem mennek.

Úgy gondolom, hogy a fentieket érdemes legalább átgondolni és mérlegelni.